toll-nok- Cégek vezetőit, a mindennapi élet embereit szólítom meg

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

 

Bemutatkozás

Kissné Király Piroska, okleveles beszédíró vagyok.

2009-től nyugdíjas pedagógus vagyok, aki pedagógusi léte alatt tankönyvírással, szakmódszertan fejlesztéssel foglalkozott. A fenti tevékenységem miatt nagyon gyakran tartottam előadásokat és vettem részt trénerként pedagógiai műhelyekben. A kezdetektől közoktatási szakértőként dolgoztam.  Így jött az ötlet, hogy valami olyan munkát kell keresnem, melynek során fel tudom használni az eltelt 40 év pedagógiai tapasztalatait is.

2010 tavaszán elvégeztem Budapesten a Közéleti beszédíró mesterkurzust.
A kommunikációs szakma krémjével találkozhattam a mesterkurzuson. Jelenlegi és volt kommunikációs- és kampányigazgatók, beszédírók és nyelvészek alkották a képzés oktatói gárdáját:

Aczél Petra, Balázs Géza, Bencze Lóránt, Bozóki András, Gyulai Attila,  Gyurkovics Tamás  Molnár-Bánffy Kata, Novák Tamás, Síklaki István, Wermer András .  A záróvizsga eredményeként 100%-os teljesítménnyel kaptam beszédíró tanúsítványt.

Kiknek tanultunk beszédeket írni?

Politikusoknak, polgármestereknek, közigazgatásban dolgozó vezetőknek, különböző vállalatok cégvezetőinek.

Milyen beszédeket tanultunk írni?

Politikai – közéleti beszédeket.

Hitelesség - ezt szolgálják az általam megírt közéleti–politikai szónoklatok. Ünnepélyes alkalmak, krízishelyzetek, katasztrófák és kampányidőszakok egyaránt arra késztetik a közélet szereplőit, hogy megszólaljanak a nagy nyilvánosság előtt.

Kis-, közép- és nagyvállalatok vezetői részére.

A sikeres megszólalás a sikeres üzlet záloga. A termék és szolgáltatás után egy társaság, vállalkozás életében döntő fontosságú lehet mind az üzleti partnereknek, mind a munkatársak számára elmondott beszéd. Lehetőséget teremt minden időszakban - siker- és válsághelyzetben - a közép- és hosszú távú stratégiai célok megismertetésére, az üzleti elképzelések és a megvalósítandó célok bemutatására, a munkatársak és partnerek megnyerésére, mindarra, amit egy e-mailen átküldött levéllel nem érhetünk el.

·         üzleti partnertalálkozók beszédei

·         stratégiai jelentőségű változások bejelentése

·         vállalati ünnepségek beszédei, köszöntői

·         pohárköszöntők

NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).

HuPont hirdetési rendszer

1. Vitál-Őr Masszázs - Angyalföldi masszázs stúdió - az Árpád hídnál

► Várom Kedves Vendégeim masszázs szolgáltatásaimmal Angyalföld szívében és Őrbottyán központjában. Kaposvári Ágnes masszőr +36 (30) 465 9491

angyalfoldimasszazs.hupont.hu

2. Vitál-Őr Masszázs - Angyalföldi masszázs stúdió - az Árpád hídnál

► Várom Kedves Vendégeim masszázs szolgáltatásaimmal Angyalföld szívében és Őrbottyán központjában. Kaposvári Ágnes masszőr +36 (30) 465 9491

vitalormasszazs.hupont.hu

3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

businessinvestor.hupont.hu

4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

brutaljohotelarak.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hor.hupont.hu

6. JÉZUS A KIRÁLY

► "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek."

jezusakiraly.hupont.hu

7. Los Santos Police Department

► Üdvözöljük a Los Santos Police Department hivatalos weboldalán! Fedezze fel legfrissebb híreinket, eseményeinket és rendőri tevékenységeinket. Közvetlen kapcsolatba léphet velünk, és tájékozódhat a város biztonságára vonatkozó fontos információkról.

lspdluminary.hupont.hu

8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fiyepe.hupont.hu

9. KRIPTO BEFEKTETÉS - FELHŐ BÁNYÁSZAT

► HASZNÁLD KI A JÖVŐ LEHETŐSÉGÉT SAJÁT FELELŐSSÉGEDRE. TEGYÉL ÉRTE, MAGÁTÓL NEM ALAKUL AHOGY SZERETNÉD.

kriptovaluta.hupont.hu

10. B ART Iroda

► 7191 Hőgyész, Fő utca 52.

bartiroda.hupont.hu

11. NURSINNG

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

nursing.hupont.hu

12. Üdvözöljük a Kútfúrás, Kúttisztítás, szivattyú telepítés Szakértők Oldalán!

► Örömmel köszöntjük Önt a kútfúrási, kúttisztítási és kút szerelvényezés szolgáltatások világában, amelyeket Budapest és Pest megye területén kínálunk. Tapasztalt és megbízható csapatunk 20 éve garantálja a megfelelő megoldásokat minden Ügyfelünknek

kraskakutfuras.hupont.hu

13. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! igen

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hupontpont.hupont.hu

14. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

irodalom-vazlat.hupont.hu

15. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

vokaji.hupont.hu

16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

luminaryrp.hupont.hu

17. Rigid Boxes

► Rigid Boxes will make a positive impact with high-end materials. Protecting the product during storage and transportation is one of their primary duties.

rigid-boxes.hupont.hu

18. A Budapesti Kárpittisztító Kaland

► A magyar főváros egy hűvös tavaszi reggelén ébredt fel Gábor, a fiatal lakberendező. Napok óta szemezett már a nappalijában elterülő, néhány éve beszerzett luxus kanapéval, amely időközben a hétköznapok apróbb csatáinak nyomát viselte magán. Kávézás

karpittisztitasfelsofokon.hupont.hu

19. Gumiszerviz Gyöngyös

► Gumiszerviz Gyöngyös. Mobil gumis szolgáltatás Non stop Gyöngyös és környékén gumijavítás.

gumiszervizgyongyos.hupont.hu

20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

autigyerekek.hupont.hu

21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kapal.hupont.hu

22. SÓDERPOLYP

► Ömlesztett termékek szállítása: sóder, murva, homok, kulékavics, termőföld, andezit. Szállítás saját teherautókkal, önrakodós darus, billenő platós autókkal. A feltüntetett árak a szállítási díjat nem tartalmazzák! Hívjon! +36-20/439-0424

soderpolyp.hupont.hu

23. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

profimasszazsesten.hupont.hu

24. Lakóautó bérlés

► Lakóautó bérlés – az utazás szabadsága

lakoauto-berles-budapest.hupont.hu

25. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

dianvendeghazbuk.hupont.hu

26. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lovemodeljp.hupont.hu

27. Neodímium-mágnes

► Neodímium-mágnesek

neodinium-magnes.hupont.hu

28. Pappné Grabant Ilona

► A "RAJTA ÚJVÁROS Egyesület" önkormányzati képviselőjelöltje Dunaújváros 8-as választókörzetében.

pgi.hupont.hu

29. Vitál-Őr Masszázs - Angyalföldi masszázs stúdió - az Árpád hídnál

► Várom Kedves Vendégeim masszázs szolgáltatásaimmal Angyalföld szívében és Őrbottyán központjában. Kaposvári Ágnes masszőr +36 (30) 465 9491

masszazsszalon.hupont.hu

30. F lashes

► Mert Nőnek Lenni Jó~

flashes.hupont.hu

31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

taxisok.hupont.hu

32. Hatékony takarítás

► Mindig legyjobb tisztítás

hatekonytakaritas.hupont.hu

33. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

gergoholding.hupont.hu

34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

davidkerr.hupont.hu

35. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mindenamimav.hupont.hu

36. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ahgaeza.hupont.hu

37. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kyosukehotaru.hupont.hu

38. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ghaliyatinasyiah.hupont.hu

39. Szakember kereső Budapest

► Szakember ajánló weblapunk köszönti Önt! A nálunk szereplő szolgáltatók mind-mind szakmáik egyik legjobbika. Ajánlásunk előfeltétele minimum 10 független korábbi pozitív megrendelői visszaigazolás. Oldalunkra előminősítés után kerülhet fel mindenki.

szakember-x.hupont.hu

40. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

madegoho.hupont.hu

41. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

uvegezesbp.hupont.hu

42. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tesztelemazoldalam.hupont.hu

43. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

aisevenmentor.hupont.hu

44. Nikcarz - Self drive car rental Jaipur

► Discover the best self-drive car rental options in Jaipur. Explore the city comfortably and independently.

nikcarz.hupont.hu

45. Egyedi burkolat szeletelt téglából *időtálló*környezet barát*vintage

► Alkalmas Külső-Belső felület , kerítés, lábazat, terasz burkolásra, egyedi díszes rusztikus, vagy letisztult kivitelezés elérhető kisméretű téglából illetve nagy méretűből is.

tegla-szeleteles.hupont.hu

46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lelekmadar.hupont.hu

Ezeket a szónoki feladatokat készítheti elő a háttérben dolgozó beszédíró. Én ebben segíthetek diszkréten, a háttérből, mint beszédíró.

E-mail: beszedek@gmail.com

át Honlap Ingyen



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 1
Heti: 9
Havi: 42
Össz.: 20 282

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
toll-nok- Cégek vezetőit, a mindennapi élet embereit szólítom meg - © 2008 - 2024 - toll-nok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »